Az allergia népbetegséggé vált. A politika, a média és néhány, magát környezetvédőnek tekintő szervezet szerint erre az a megoldás, irtsuk ki a parlagfüvet. Hatásukra az emberek többségének fejében is ez a kép él.
A parlagfűirtás azonban környezetvédelmi szempontból meglehetősen aggályos. Miért?
Mert csővégi, nem kezeli az okot csak a tüneteket enyhíti, ha enyhíti
Nem a parlagfűtől van allergiánk. Ha nem szennyeznénk agyon a környezetünket, magunkat, ha normális, emberi léptékű társadalomban élnénk, ha nem használnánk MŰanyagokat, akkor elenyésző problémát jelentene a parlagfű pollenje. A parlagfű pollenje és a rajta megtapadó szennyező anyagok csak az utolsó cseppet jelentik a szervezetünk számára. Az immunrendszerünket túlterheljük, a rengeteg, az élő rendszerek számára ismeretlen vegyi anyaggal túlfeszítjük a húrt, s a sor végén a pollen beteszi a kaput. Minderre csak egy példa: Japánban a japánfenyő pollenje okoz például allergiát. De „meglepő” módon elsősorban nem azoknak, akik sok fenyő közelében élnek, hanem jóval inkább azoknak, akik autópályák mellett laknak. A légszennyezésnek nagyobb a szerepe, mint a pollennek.
Az allergia valós kezelése összetett gondolkodást igényel(ne) tehát, az összes kiváltó ok korrekt bemutatását, tisztességes felvilágosítást a megelőzés lehetőségeiről, az egyes emberek, szülők felelősségéről, és természetesen azt, hogy a közpénzeket is arányosan és ésszerűen költsük el, azaz például ne a csővégi megoldásokra koncentráljunk.
Mert hamis azzal érvelni, hogy nem őshonos
Mi, magyarok, „szerencsés” helyzetben vagyunk, mert arra hivatkozhatunk, hogy egy agresszív, invazív, nem őshonos növény a fő kiváltója az allergiás megbetegedéseknek. Természetvédelmi szempontból indokolható is, hogy fellépjünk a parlagfű ellen, de ezen az alapon még számos növény gyérítése indokolható, hogy csak kettőt mondjak a méhészek által oly kedvelt akác és selyemkóró. De tudható, hogy más országokban más, általában őshonos növények váltják ki az allergiát, s az is, hogy nálunk is vannak őshonos allergének. Ha ki is irtanánk a parlagfüvet, már csak ezért sem tűnne el az allergia.
Mert nem vagyunk istenek
A parlagfű kiirtása, az, hogy erre kísérletet teszünk, azt jelenti, hogy mi birtokában vagyunk az isteni tudásnak, amely révén eldönthetjük, ki élhet és ki nem. Valóban?
Mert etikátlan
Mi emberek tönkretesszük a világot magunk körül és a magunk számára is. Előbb-utóbb feltűnik, hogy ez így nem jó nekünk. S akkor azt állítjuk, hogy a probléma megoldása az lesz, ha eltüntetünk egy fajt a föld színéről. Mi okoztuk a problémát, s ahelyett, hogy kezelnénk, kikiáltunk egy élőlényt bűnbaknak.
Mert „a parlagfűháború környezeti nevelési hiba”
„Nekünk, környezeti nevelőknek, a környezettel való minél harmonikusabb együttélésre nevelés a célunk. S erre bizony igen nagy szükség is van, mert az immár földgolyó-méretű természetpusztítás gyökere éppen az a helytelen emberi hozzáállás, hogy a természetet legyőzni kell. Évszázadok óta leigázni törekszünk a természetet, ahelyett, hogy megtanulnánk a vele, benne való együttélés szabályait. És a parlagfű-irtóhadjárat bizony egyértelműen ennek a rossz hozzáállásnak az eredménye. Annak az alapállásnak a folyománya, hogyha nekünk, embereknek valami nem tetszik természeti környezetünkben, akkor akár erőszakkal is "elintézzük a kellemetlenkedőt".
Van egy másik gond is azzal, hogy folyton csak a parlagfüvet emlegetjük bűnbakként. Az, hogy az allergia sok-tényezős betegség. A természeti folyamatok többsége ilyen: nem vezethető vissza egyetlen okra. Csak rendszerszemlélettel lehet megközelíteni. Ha mi ezzel szemben azt a gondolatot sugalljuk, hogy ma majd egy tényező megváltoztatásával megoldjuk a kérdést, akkor nagy hibát követünk el. Azt a hibát, amely irdatlan sok kárt okozott már a Földnek. A megengedhetetlen leegyszerűsítés — a redukcionizmus — hibáját.
Aki bízik a parlagfűháború sikerében, az — tetszik, nem tetszik — természetidegen gondolkodásmódot követ. A természet legyőzésére nevel; nem a megértésére.” Idézet Victor Andrástól.
A környezetvédelmi aggályokon kívül az ésszerűség is megkérdőjelezi a jelenlegi kampányokat, kormányzati és civil akciókat, ugyanis
Teljesen reménytelen
A parlagfüvet nem fogjuk kiirtani Magyarországról. Nem azért, mert hanyag magyarok vagyunk, hanem például azért, mert itt érzi jól magát. Molnár V. Attila és Horváth Orsolya debreceni botanikusok cikke szerint (Élet és Tudomány, 2005/20 626-. 628.p.) Európában a mi éghajlati viszonyaink hasonlítanak leginkább az eredeti élőhelye körülményeire.
Ráadásul ennek a szépnevű növénynek a magjai 40 évig is csíraképesek a talajban. Azaz 40 évig kéne tökéletesen megakadályozni nekünk (és a szomszédos országoknak), hogy akár egyetlen növény is magot hozzon, ahhoz, hogy sikerüljön eltüntetni.
Gyéríteni se így kell
A kaszálásnak nincs túl sok értelme. A kaszálás nem akadályozza meg a virágzást, legfeljebb késlelti. A növény egyre alacsonyabb lesz, a legalsó oldalhajtásaiból hoz virágot, s „érzi”, hogy egyre kevesebb ideje van a reprodukcióra, ezért egyre gyorsabban hoz virágot. Ezeket az alsó hajtásokat a kasza nem éri el. A kaszálástól valamit csökken a pollenkoncentráció, talán időben is később jelentkezik, de ez a kis könnyebbség is csak akkor elérhető, ha országosan teljesen egybehangoltan zajlik, azaz óriási kiadások és cserébe nagyon mérsékelt eredmény.
A tövestől való kihúzás természetesen azt a növényt elpusztítja, de mennyi az esélyünk 10 milliárd növény kihúzására? S mindezt nyáron, kesztyűben, védőmaszkban…Maximum a saját kiskertünkben jutunk ezzel valamire.
Ökologikusan gondolkozva, elméleti szinten is belátható, hogy nem kaszálni kell elsősorban. A parlagfű, a nevében is benne van, a bolygatott területek növénye. Ha sikeres is a kaszálás egy évben, a következő évben a földben 40 évre elegendő készletből újra a parlagfű fog kihajtani. Ehelyett arra kéne koncentrálni, hogy a szukcessziót támogassuk, ahol lehet, felgyorsítsuk, hogy egy olyan életközösséget hozzunk létre, amely már nem nyújt kedvező életfeltételeket a parlagfű számára. Ehhez persze jobban át kéne gondolni az emberi tevékenységet, hogy csak ott bontsuk meg a talajt és az azt takaró növényi közösséget, ahol ez feltétlenül szükséges.
Egyáltalán ne írtsunk, ne kaszáljunk?
Tudomásul kell venni, hogy a levegőben lévő pollenek koncentrációjának bármilyen csökkentése könnyebbséget jelent az allergiától szenvedők számára. Ez azt jelenti, hogy ésszerűen felosztva a rendelkezésre álló kereteket a megelőzés, az okok kezelése, a felvilágosítás és a tünetek enyhítése, azaz az irtás között, valamennyi pénzt, energiát kell az utóbbira is költeni. De:
1. A legfontosabb, hogy ezt az irtást a megfelelő, korrekt kommunikációnak kell kisérnie.
2. Az arányoknak olyanoknak kell lennie, hogy hosszútávon a megelőzés sikeres legyen, az allergiás betegek száma megálljon a növekedésben majd elkezdjen csökkeni
Mindezek alapján szerintem önmagában, tisztességes és korrekt tájékoztatás nélkül, a megelőzésre és az allergia valós okainak kezelésére tett erőfeszítések hiányában a parlagfűirtás NEM NEVEZHETŐ környezetvédelmi tevékenységnek, azt környezetvédelmi szervezetek jó szívvel nem támogathatják.
Jelen formájában és a jelenlegi érveléssel a parlagfűirtás teljesen félresiklott cselekedet, amely nagyobb kárt okoz, mint amennyi hasznot hoz.
